Kenyér hete

KENYÉR HETE

A hagyományokhoz híven idén is „KENYÉR HETE” rendezvénysorozattal ünnepeljük meg iskolánkban a kenyér világnapját. Hétfőn minden osztályban minden tanóra szervesen kapcsolódott a kenyérhez, kenyérsütéshez.

Kedden színvonalas és érdekes előadásokon vehettek részt diákjaink. Az első előadást Csuti Attila kollégánk tartotta „A búza” címmel. Ezen többek között a búza történetével és a búzafajokkal ismerkedhettek meg az érdeklődők. Ezután Rotter Jenő, az Alba-Kenyér Sütőipari Zrt. vezérigazgatója beszélt nekünk a kenyérgyártásról, kenyérfajtákról, különböző nemzetek kenyereiről.

Szerdán szabadulószobába invitáltuk a diákokat Cseri Tamásné vezetésével. A szabadulószoba témája természetesen a kenyér volt, az 5 fős csapatok a kijutás kódját a kenyérgyártással kapcsolatos információk alapján fejthették meg.

Csütörtökön iskolánk laboratóriumában végezhettek érdekes méréseket, vizsgálatokat tanulóink. Többek között liszt savfokának és zsemle fajlagos térfogatának meghatározását, valamint sikérmosást végeztek Lopertné Brunbauer Orsolya irányításával.

Ezen kívül plakátkészítő versenyt is hirdettünk „Mindennapi kenyerünk” címmel. A felhívásra rengeteg pályamű érkezett, sok diákot megmozgatott a verseny. Ez talán az értékes díjaknak is volt köszönhető.

Rendezvényünk a Facebookon is nyomon követhető volt.

Szervező: Lopertné Brunbauer Orsolya